Cégismertető

Cégünk 1988. évben alakult, mint magáncég, de fontosnak tartjuk azt a munkát is, amelyet az FTV Hulladéktechnológiai Osztályaként 1982 óta végeztünk.

A cég bruttó árbevétele az első évben (1989) 12 MFt, míg 1994-ben 62 MFt volt, 2013-ban pedig meghaladta a 200 MFt-ot.

A tevékenységünket nagymértékben elősegíti jól felszerelt laboratóriumunk, amely 1994. évtől akkreditált laboratórium.

Tevékenységi körünk kiterjed gyakorlatilag az egész ország területére, ágazati besorolás alapján legnagyobb tapasztalatot a gyógyszer, vegyipar, gépipar, közlekedés területén szereztünk. Munkatársain magas képzettsége és idegen nyelvi jártassága révén a környező országokban is tevékenykedünk, mint például Románia, Bulgária, Ausztria. További nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezünk egyik legfontosabb partnercégünk az INTERGEO cégcsoport nemzetközi hátterére támaszkodva.

A talaj, talajvíz, hulladékokkal kapcsolatos átvilágítás, környezeti kárfelmérésben alvállalkozó bevonására nincs szükségünk. A mintavételeket, fúrást, helyszíni munkákat saját szakembereink végzik.

A cég állandó dolgozóinak létszáma jelenleg 15, ebből 10 fő szakirányú egyetemi végzettséggel, 5 fő szakirányú középfokú végzettséggel rendelkezik.

KSZGYSZ szakmai szervezet tagja vagyunk, így az általuk rendezett szakmai fórumokon megjelenünk, rendezvényeit támogatjuk. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Biokör Kft-t a megrendelők és a szakmai szereplők, alvállalkozók egyaránt az ismert, megbízható vállalkozások között tartják számon.